A kritika mentes a spoilerektől.
Guy Ritchie nemhogy nem lazsál, hanem ontja magából a filmeket, gyakorlatilag egyik akciófilmnek a rendezői székéből a másikba ül át félévente. Alig ocsúdtunk fel a 2023 elején bemutatott, kétségtelenül nagyon "gájricsis" Fortune hadművelet: A nagy átverés akcióorgiájából, máris itt van a korlátozott, amerikai mozibemutatót kapott, nálunk a Prime Videón debütáló A szövetség. Ez utóbbi tulajdonképpen Ritchie válasza a Tyler Rake: A kimenekítésre, a Netflix egyik legsikeresebb filmjére. A szövetség bizonyos értelemben többet is nyújt a Tyler Rake-nél, más szempontból viszont kevesebb annál pont azért, mert több akar lenni.
Még több erről...:
- Van visszaút a halálból a Star Warsban?
- Kiderült, mit csinált Nick Fury az Ultron kora és a Végtelen háború között
- A Bosszúállók 4. kiszivárgott új promóképei szerint a csapat meglátogathatja a [SPOILER]-t
John Kinley: A kimenekítés – Erről van szó
A szövetség háttérsztoriját a közelmúlt szomorú történései adják. 2021 augusztusában, az amerikai hadsereg kivonulását követően a tálibok visszavették a hatalmat Afganisztánban. Guy Ritchie akcióthrillerjének a története az afganisztáni háború utolsó szakaszában, még a kivonulás előtt játszódik. John Kinley őrmester (Jake Gyllenhaal) elszántan küzd a terroristák ellen, amelyhez persze szüksége van tolmácsokra. Miután az egyik jól bejáratott emberét megölik, Ahmed (Temuera Morrison Dar Salim) csatlakozik a csapatához. John jó darabig szkeptikus Ahmeddel szemben, főleg, hogy az önállósítja magát néhány szituációban, azaz nem fordít, hanem saját gondolatait is közli. Ez persze a csapat javára válik, de az őrmester nem bízik benne, kiváltképp azt követően, hogy kiderül, egykoron maga sem az amerikaiaknak drukkolt, de a tálibok megölték a fiát, ezért egyrészt bosszút akar, másrészt vízumot az USA-ba a családjának a munkájáért cserébe. Ám eljön a nap, amikor John ha akarja, ha nem, bíznia kell Ahmedben, mert nagy erejű támadás éri az osztagot az egyik küldetésük közben, csak ketten maradnak életben. Vajon Ahmed hű marad hozzá? És ha igen, John és Amerika tudja-e megfelelően honorálni a tolmács hősi helytállását?
Küldetés teljesítve – Ezért jó
Mint említettük, Guy Ritchie műve nem egy tipikus "gájricsis" film, azaz nem akcióvígjáték, ha vannak is benne elszórva fanyar poénok. Abban az értelemben persze ízig-vérig Ritchie-film A szövetség, ahogyan a direktor megrendezte azt. Alap a feszült, fülbemászó zene, amit ismét Christopher Benstead, az alkotó utóbbi akciómozijainak zeneszerzője szolgáltat. A vonós hangszerek által uralt számok tökéletesen összesimulnak a thrillercselekménnyel, a katarzis és a tenyérizzadás garantált. A hangsúly pedig itt a thrilleren van, azaz olyan parádés csörtékre ne számítsunk, mint amilyeneket a Tyler Rake-ben láthattunk, ez nem egy "egysnittes", kézikamerás (hatású) akciófilm, ami azt akarja, hogy tényleg ott érezzük magunkat a küzdelmek sűrűjében! Ritchie inkább régivágású suspense-filmet készített, amelyben fontosabb az akciók előkészítése, mint maguk az akciók. Ettől persze nem kevésbé élvezhető alkotás A szövetség, csak más fajta szórakozást nyújt, mint a – hangsúlyozzuk – hasonló cselekményű Tyler Rake. Mindezt pedig feldobják a Ritchie-re jellemző kreatív képkompozíciók. Rögtön a film elején van egy párbeszéd, amelyben a rendező a szokásos beállítás-ellenbeállításos módszert feldobja azzal az egyszerű, de ötletes megoldással, hogy Jake Gyllenhaal arcát egy visszapillantó tükörben látjuk, miközben a másik főszereplő, Dar Salim beszél. Emellett erős, nem kis részben a zenének köszönhetően dögös képsor, montázsszekvencia, amelyben Gyllenhaal hősének poszttraumás álma tárul fel az afganisztáni történésekkel, lesérülésével és a kétségbeesett meneküléssel.
Apropó, Gyllenhaal és Salim: Ritchie két remek színészt nyert meg a főszerepekre. Az ő kapcsolatuk nem is a Tyler Rake-et, hanem inkább a 2006-os Véres gyémántot idézi, amelyben ugye Leonardo DiCaprio és Djimon Hounsou próbálták túlélni Afrika poklát. Akár DiCaprio és Hounsou, úgy Gyllenhaal és a dán-iraki színész, a Boba Fett-sztárra, Temuera Morrisonra amúgy félelmetesen hasonlító Salim között is tökéletes az összhang. Nem kell túl komplikált karakterekre számítani, de mindkét színésznek megvan az a karizmája, ami miatt könnyű azonosulni a hőseikkel, és persze a lehetőségekhez képest mindketten kitűnő alakítást nyújtanak. Salim Ahmedje kicsit sztereotip persze, a hallgatag, "bölcs vadember", mintha csak a régi westernfilmek fehér telepeseket vezető indiánját látnánk. Néhány érzelmesebb jelenete, az övéivel folytatott kommunikációja ha nem is árnyalják, de szerencsére emberibbé avatják a szimpla figurát. Az egyszerű, de aktuális és érvényes üzenet természetesen Gyllenhaal Johnján keresztül jön át, az ő karaktere jelentősen fejlődik, azaz a pokoljárása révén kezdi el tisztelni azt az embert, akit pusztán a származása miatt gyanúsnak, sőt potenciális ellenségnek és alacsonyabb rendűnek hitt. Láttuk már ezerszer ezt a fajta karakterdinamikát, mégis katartikus Ritchie rendezésének köszönhetően.
K***a háború! – Ezért nem jó
Guy Ritchie filmje tehát többet nyújt a Tyler Rake-nél, viszonylag, műfajfilmhez képest komoly társadalmi-politikai üzenettel bír, arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2021-es kivonulás és tálib hatalomátvétel után rengeteg afgán tolmács fejére tűztek ki vérdíjat, mert együttműködtek az amerikai hadsereggel, tehát árulóknak titulálták őket. Habár a Tyler Rake-nek is voltak politikai aktualitásai, de Sam Hargrave filmje alapvetően nem akart többnek látszani annál, ami: egy feszes akcióthriller. Ezért is lett feszes akcióthriller, ami tulajdonképpen majdnem két órás adrenalinbomba, Joe Russo forgatókönyvíró jól belőtte a sztori arányait.
A szövetségre, amelynek szkriptjét maga Ritchie is jegyzi, ez nem igaz. Ez az akcióthriller gyakorlatilag két film összegyúrva. Ezek közül mindkettő izgalmas túlélős-háborús zsánermozi lenne (az egyikben Ahmed menti meg Johnt, a másikban fordul a kocka), de az alkotók úgy tűnik, ragaszkodtak hozzá, hogy ezt így, ebben a formában meséljék el. Még ez sem lenne olyan nagy gond, ha nem érződne túl soknak mindkét sztori felvezetése. Ritchie túlragozza John és Ahmed kapcsolata kezdetének a bemutatását, majd a cselekmény második felében túlragozza az újabb nagy akció felkonferálását némi erőltetett családi drámával megbolondítva. Ennek eredményeként ráadásul a végső leszámolás összecsapottra sikeredett. Össze lehetett volna vonni a két különváló sztorit, ezt minden akciófilmen edzett néző beláthatja, és emellett a "mondanivaló" is megmaradhatott volna. Nem is értjük, Ritchie-ék miért hígították fel a cselekményt.
Apróság, inkább ideológiai, semmint esztétikai probléma, mégis említsük meg, hogy azért A szövetség hozza a szokásos amerikai háborús akciófilmek formáját, azaz meglehetősen leegyszerűsíti az afgánok ábrázolását. A tálibok persze ebben a narratívában nem igazán lehetnének legalább morálisan szürke karakterek, hiszen a vallási fanatikus, szélsőséges politikai csoportokat nehéz, sőt nem szabad bármilyen szempontból megvédeni. Ám a vezérekről visszatérő bevágások már-már nevetségesen karikatúraszerűek, miként az ellenség úgy általában elég buta, holott éppen dörzsöltségük és taktikusságuk okán olyan veszélyesek a tálibok a valóságban. És milyen Afganisztán a film szerint? Főleg vidéki kisvárosok és pásztorközösségek jelennek meg a cselekmény során, az afgán civilek a "bölcs vadember" és a "ravasz köpönyegforgató" kategóriájába sorolhatók. Oké-oké, értjük, hogy ez egy zsánerfilm, nem társadalmi dráma, mégis szembetűnő, mennyire nem változott semmi ezen a fronton Hollywoodban az 1988-as Rambo 3. óta.
Meneküljünk előle, avagy megéri a pénzét?
Habár vannak problémák a forgatókönyvvel, a cselekmény arányaival, Guy Ritchie új akcióthrillerje összességében abszolút ajánlott film. A szövetség nem nyújt sok újdonságot a hasonló akciófilmekhez képest, legyen szó az afgánok ábrázolásáról vagy a centrumban álló, két túlélő főhős kapcsolatának a dinamikájáról, Ritchie hozzáértő rendezésének, a színészi játéknak, Christopher Benstead vérpezsdítő dallamainak és persze a remek vágásnak köszönhetően feszült, élvezetes zsánerdarabbal van dolgunk. Más kérdés, hogy eléri-e a célját, azaz felhívja-e a figyelmet arra, rengeteg afgán tolmáccsal hogy kiszúrt Amerika, illetve hogy rengetegen még ma is segítségre szorulnak. Félő, hogy ez a nemes mondanivaló elvész a sok fegyverropogás és robbanás közepette.
A szövetség (Guy Ritchie's The Covenant), 2023. július 21-től érhető el a Prime Videón. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
